Készítenél valami finom de egyszerű ebédet vagy esetleg vacsorát? A csirkehúsos quesadilla pont ilyen! 🙂 Nagyszerű recept, egyszerű, és nagyon finom! Ezzel az étellel garantáltan elnyered mindenki tetszését! Hozzávalók 5 személyre:
A csirkemellet tisztítsuk meg, majd vágjuk apró kockákra. Pácoljuk be, majd mehet is a hűtőbe (ez kb fél óra). Ez idő alatt vágjuk apróra a hagymát, paradicsomot, paprikát és a salátát, tegyük mindegyiket külön kis tálkákba. A kukoricát, a borsót, és a már lereszelt sajtot szintén egy-egy kis tálba tesszük. Ha a hús bepácolódott, vegyük ki a hűtőből, és kis olajon aranybarnára sütjük. Ha ezzel is megvagyunk, akkor tegyünk, egy tortilla lapot egy tányérra ágyazzunk meg a salátával, aztán jöhet rá a hús,és minden amit szeretnénk bele … kukorica, borsó, paradicsom, ízlés szerint 🙂 Bármilyen zöldséget lehet beletenni, amit szeretünk 🙂 Miután beletettük a hozzávalókat, jól terítsük be sajttal a tetejét, és hajtsuk félbe. Használjunk nyugodtan sok sajtot, mert majd az olvadt sajt fogja az egészet egyben tartani. Ezt a félbehajtott megtömött tortillát sütjük össze serpenyőben, tepsiben, panini sütőben, vagy összecsukható grillen. A lényeg, hogy összesüljön. Ha megsült, kész is, már fogyaszthatjuk is;) Egészségünkre!